nemes alsótorjai Vastagh György ezredes katonai pályafutása.

Szabadkán született 1896-ban. A hadapródiskolát befejezve 1915-ben zászlósként került ki a frontra. Még abban az évben elôléptették hadnaggyá, 1917-ben pedig fôhadnaggyá. Az elsô világháború ideje alatt háromszor kapta meg a "Legfelsôbb dícsérô elismerés" (Signum Laudis) kitüntetést. A háború után elôször Szegeden, majd Hajmáskéren teljesített szolgálatot. 1924-ben a Ludovika Akadémiára vezényelték. Századossá 1926-ban léptették elô. 1930-ban jelent meg "Gyalogsági és lovassági fegyverismeret" című könyve. 1932-tôl 1938-ig Hajmáskéren szolgált, közben elvégezte a törzstiszti tanfolyamot és 1937-ben ôrnaggyá léptették elô. Ezután a HM kiképzô osztályára került, majd a Vezérkari Fônökség 5. osztályához. 1941-ben alezredessé léptették elô és kinevezték az 1. gépkocsizó zászlóalj parancsnokává. A Don-kanyarba az 1.Páncéloshadosztályhoz sorolt 1. gépkocsizó lövészdandárral került ki 1942 nyarán. A hídfôcsatákban kitűnt példamutató személyes bátorságával. Ahogy egy korabeli jelentés egyik harci cselekményérôl írja: "az ellentámadás megindítása és annak sikeres lefolyása vitéz Vastagh ezredes személyes fellépésének, erélyének valamint példamutató vitéz magatartásának köszönhetô." A keleti hadszíntéren kapta meg a II. osztályú német vaskeresztet és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal. Novemberben kinevezték a dandár tényleges parancsnokává, majd a dandárt ezreddé alakították. A nagy szovjet áttörés idején itthon tartózkodott szabadságon. 1943-ban elôléptették ezredessé, majd 1944 ôszén ezredével újra a frontra vezényelték. Ezrede szeptembertôl folyamatosan harcban állt az Arad-Temesvár felôl elôretörô 2. Ukrán Front egységeivel. Szeptember 13.-án csapataival viszszafoglalta Aradot. Legsúlyosabb harcait szeptember 30. és október 9. között vívta. Október 9.-én kitört alakulatával a szentesi hídfôbôl, és visszafoglalta az orosz páncélosoktól körülzárt Tisza-hidat. Ezzel az akcióval lehetôvé tette sok száz katonánk számára a kimenekülést a körülzárt hídfôbôl. A vállalkozás közben az ezredes a tüzérségi tűztôl súlyosan megsebesült, Kecskemétre vitték a csapatkórházba, de az orvosi beavatkozás ellenére másnap belehalt sérüléseibe. Katonai tiszteletadással temették el Budapesten, a Farkasréti temetôben. (Családja 1968-ban hozatta kedves pihenôhelyére, igazi otthonába, Balatonalmádiba, s a Szent Imre Plébániatemplom sírkerjében helyezték végsô nyugalomra.)
A Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet post mortem kapta meg a honvédség 13. tagjaként. Rendkívüli emberi tulajdonságai miatt beosztottjai példaképüknek tekintették, és megtiszteltetésnek vették, hogy alatta szolgálhattak. Katonái a harctéren az Ô nyugalmából, biztonságából és személyes bátorságából merítettek erôt.

Forrás 2001 június :http://innovex.veszprem.hu/portal/showone.php3?place=4&nID=7255&categ=14
Bálint Sándor