Mangel Gyöngyi: Önt a napokban fölhívta egy '56-os társa telefonon és ez a beszélgetés meglehetőst fölzaklatta. Miről volt szó? Torma Lajos, '56-os szabadságharcos, hadirokkant.

Torma Lajos: A telefon váratlanul ért, egy úr annyit mondott, hogy a Magyar Politikai Foglyok Szövetségétől hív engem, Torma Lajost keresi, és azonnal kapcsolja. Nem akarom mondani a nevet. Valóban kapcsoltak egy urat, aki azt mondta, hogy ismerjük egymást innen meg amonnan, én nem emlékeztem rá. Ők úgy gondolták, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, hogy engem fölterjesztenek arra a kitüntetésre, amelyet, ha jól tudom, Nagy Imre Érdemrendnek neveznek, és amelyet - majd mondta ő -, október 23.-án a Parlamentben fogok átvenni. Én rettenetesen meglepődtem, mert milyen Nagy Imre? Csak nem arról van szó - és ezt rögtön meg is kérdeztem -, amelyet Medgyessy akart, vagy ezek szerint már meg is alapított. Ahogy én ezt mondtam, valószínűleg a hangomban megütközés volt érzékelhető, mert az illető abban a pillanatban a szó szoros értelmében üvölteni kezdett a telefonban, hogy ő 78 éves - mondta - és ő nem ér rá arra várni, hogy itt négy év múlva esetleg visszajöjjenek a jobboldaliak, a konzervatívok. Különben is, mondotta, soha semmit nem kaptunk mi, '56-osok sem az Antall kormánytól, sem Boross Pétertől, sem a Fidesztől.

Mangel Gyöngyi: Kezdjük akkor ezzel: valóban nem kaptak semmit?

Torma Lajos: Dehogyis nem. Antall Józseftől, aki - épp Wittner Máriától tudom - már '92-ben hozott egy olyan törvényt, amelynek alapján Wittner Mária is kap, nem tudom mekkora összegű támogatást, vagy egy egyösszegű valamit. Én nem tartoztam közéjük, már abban az értelemben, hogy én nem voltam börtönben, tehát nem tudom pontosan, miről van szó, de amit például Boross Péter csinált, azt egyszerűen zseniálisnak tartom. Az Antall-Boross-kormány utolsó napjában , utolsó órájában az őskommunista tulkok már alig várták, hogy véget érjen a nap, hiszen másnap már ők jöttek. Van itt még valami, mondta Boross Péter. Az '56-osoknak valami. Ezek oda sem figyeltek, megszavaztak egy törvényt, amit már nem lehetett visszavonni, mert kétharmados volt. Ennek a törvénynek az alapján kapok én minden hónapban a mindenkori minimálbérnek a kétszáztíz százalékát, ami azért valljuk be, már egy tisztes összeg. Ezen kívül az sem igaz, hogy a Fidesz-től semmit nem kaptunk. Éppen egy szélesebb körű rendelkezés-, ami nem csak az '56-osokra, hanem általában a mozgássérültekre is vonatkozik - alapján újabb nyolcvan százalékot kapok. Tehát ebben a pillanatban én kétszázkilencven százalékát kapom a mindenkori minimál nyugdíjnak, és amit mondott ez az úr, egyszerűen nem igaz. Az, hogy Medgyessytől százezer forintot kapnánk, lehet, de hogyha éhen halnék, akkor sem kéne Medgyessytől semmi.

Mangel Gyöngyi: Mesélje már el mi történt, hogyan és mit csináltak '56-ban?

Torma Lajos: Én effektív nem harcoltam, nem volt fegyver a kezemben. Egyike voltam azoknak, akik beverekedték magukat a Parlamentbe. Aznap este ott voltam fönn, benne voltam abban a parlamenti küldöttségben, amit szétvertek a rádiónál, és egy orvlövész terített le engem 24.-én délután az úgynevezett Marx Károly Diákszálló előtt, ami a mai Podmaniczky, akkori Rudas László utcában volt. A feleségem, aki meglátott engem ott a magasban Nagy Imre mellett ez - gondolom - életének egyik csúcspontja volt. Nekem is. A százezer fáklyát égető ember fölött. Egyet nem tudhatott ő, hogy akkor lát utoljára fiatalnak, jóképűnek ott fent a magasban, mert a következő alkalommal már csak egy kivérzett, élet-halál mezsgyéjén vegetáló embert látott csak a kórházban. Ő attól az évtől kezdve, tehát '57-ben, '58-ban és mindvégig, amíg élt, minden október 23.-án, gondolom remegő lábakkal, félve, de kijött a Kossuth térre, s oda virágokat szórt el, ahova éppen lemerte szórni, vagy le merte tenni. Tizenöt éve halott. Legjobb barátnője azt mondta a halálakor, hogy az Úristen meddig szedi még '56 az áldozatait, mert valahol tényleg '56 halottja ő is. Azóta én viszem a virágokat október 23.-án a Kossuth szoborhoz, vagy ha véletlenül külföldön vagyok, ez is előfordult, akkor valamelyik közvetlen rokonom. Hadd említsem meg még az én nagyapámat. Ő, mint ácslegény, följött Szentgálról, ahol az őseim sok-sok évszázadon át éltek, mert a Kisföldalatti építkezéséhez kerestek ácslegényeket, és ott ő a szakszervezetnek az egyik megalapítója lett. Haláláig szakszervezeti vezér volt, baloldali politikus. Apám jobboldali politikus volt, én szintén az lettem. Alapító tagja voltam a Magyar Demokrata Fórumnak, beválasztottak és meghívtak az ideiglenes kibővített elnökségbe. Tulajdonképpen rajtam keresztül ment az MDF szervezése, de ez egy másik dolog, nem tartozik ide.

Mangel Gyöngyi: Maradjunk még egy pillanatra az '56-os eseményeknél. Azt mondta, hogy az az úriember, aki fölhívta önt, ő mit csinált '56-ban?

Torma Lajos: Nem ismertem ezt az urat, illetve bemutattak valamikor neki, ahogy ő mondta, de nem emlékezem rá. Mások mondták, hogy ez az úr nem vett részt az '56-os harcokban, viszont volt egy öccse, vagy talán bátyja, inkább öccse lehetett, aki komolyan részese volt a harcoknak, olyannyira, hogy a kötél elől kellett menekülnie és emigrációba ment. Ezek után az itt maradt fivért, aki , tehát ismétlem, semmit nem csinált '56-ban, letartóztatták, mint ahogy a családtagokkal ez gyakran megesett, és néhány hetet, hónapot valahol internálva volt. Ez az ő '56-os szerepe. Fónay Jenő - ugyanebből a hírforrásból mondták - azért lépett ki ebből a szövetségből, mert nem tudta elviselni ennek az úrnak a furcsaságait.

Mangel Gyöngyi: Ön kifejezte ennek az úrnak, hogy nem kívánja átvenni a Parlamentben ezt az emlékérmet, amit a mostani kormány alakított?

Torma Lajos: Igen. Azonnal mondtam neki: köszönöm, hogy rám gondoltál, de vedd le a listáról a nevemet, mert nem akarlak benneteket olyan helyzetbe hozni, hogy nem veszem át. Azt te nem teheted meg, mondta. Már miért nem tehetném meg, kérdeztem. Úgyhogy maradjunk abban, hogy fölterjesztelek arra a listára. További beszélnivalónk nem volt, úgyhogy ez abba is maradt. Megértem, hogy nekik szükségük lenne, valóban szükségük lenne az ocsmány lőréjükhöz egy zárjegyre, na de én nem vagyok zárjegy, hogy abból a pocsék lőréből italt hazudjanak.